|
A ti gondolataitok nem az Én gondolataim! Ézsaiás 55,7-11
2020. szeptember 9.
Orbán Béla:
Ézsaiás könyvének 55. fejezetének 7. versétől a 11. verséig olvasom: „Hagyja el a gonosz az ő utát és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban. Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok és nem a ti utaitok az én utaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én utaim utaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál! Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem.” Ézsaiás könyvének az 55. fejezetében felolvasott rész egyben ennek a heti résznek is a prófétai része, tehát magának a Shabbat Vájélechnek. Kicsit előre mentem, mert még nem abban a hétben vagyunk. De mivel a zsidóság éppen készül a Jom Kippurra, illetve az új esztendőre, a Ros Hásánára, már vigasztaló próféciák vannak és mind jó hírt közöl a néppel. Végül is azt olvastuk, hogy Istennél nagy a kegyelem, bővölködik a kegyelemben, de a feltételeket is közli. Ézsaiás szájából, tollából közli mindezt, és tudni kell azért Ézsaiás korát, hogy Ézsaiás is ugyanabban a helyzetben volt, mint bármelyik próféta, akit Isten úgymond a népnek küldött. Nem tartott sokáig, utána 400 év múlva Babilon után elhallgattak a próféták. Ézsaiásra is jellemző ugyanaz, hogy egy nagyon jólétben lévő, gazdag, sőt erős országba született valamikor és mi lett belőle. Az lett belőle, hogy a nagy jólétben maga Izráel, mint olyan, egyszerűen fütyült az ő Istenére. Úgy mondom a fütyültet, hogy nem a sófárt fújta, hanem egyszerűen nem érdekelte. Mi megvalósítottuk a magunk álmait, szépen vagyunk, jól vagyunk, gazdagok vagyunk, sikeresek vagyunk és ez teljesen mai állapot. Teljesen mai állapot! Mert az ilyen állapotnak mindig az a következménye, hogy Isten azt mondja: jól van, akkor egyedül maradtok. Jól van, és ebben az egyedül maradt állapotban van egy Ézsaiás, akinek – úgy, mint minden prófétának – magának kell megszenvedni azt, ami később Izráelre is vonatkozik. Mondhatnám azt, hogy Ézsaiásnak két fia volt és a két fia már eleve rámutatott Izráel sorsára, jövendőjére, és ha befejezzük Ézsaiás történetét, azért Ézsaiásnak a kimenetele is az volt, a jutalma az volt, hogy ő is meghalt, megölték a hagyomány szerint is. De miről is szól ez az ígéret? Arról, hogy tényleg Isten szeretete, Isten irgalma, Isten kegyelme, mint olyan, bőséges még abban az állapotban is, amelyben ma élünk, mert a mai állapot teljesen ugyanaz, egységesen vagyunk bűnösök. Egységes a fogyasztói társadalom, egységes a jólét. Bármennyire szépítjük vagy nem szépítjük, ebben az állapotban, amiben élünk, még az 50-60 évvel ezelőttihez képest is jólét. Bizony jólétben élünk. Bizony istentelenül élünk, mert annak idején jómagam is, 50-60 évvel ezelőtt több imát hallottam, mert valahogy szeretett volna kijönni még ez az ország, a hazám is abból az állapotból, amiben voltunk. Igen, reménytelen helyzetben voltunk, szorult helyzetben voltunk, gazdaságilag otthon a családoknak is nagyon-nagyon takarékosan kellett élni a semmiből is, akkor tudtunk imádkozni. Akkor tele voltak a templomok, gyülekezetek, zsinagógák, minden tele volt. S ahogy megjött a jólét, mondhatnám, egészen datálhatnám, hogy a 70-80-as évek tájékán elindult egy változás, amikor egyre inkább szabadok lettek az emberek arra, hogy Istent keressék és nem volt már vallási üldözés, és egyéb -különben soha nem volt-, akkor úgy elfelejtettük Istent. Elfelejtettük Istent a nagy rendszerváltozásnál bármennyire minden ajtóra ki van függesztve, hogy keresztény, meg keresztény, meg keresztény, meg zsidó, zsidó felújulás, meg revolúció, meg reform. Nem. Üresek a zsinagógák, és ha megnézzük, üresek a templomok is. Kulturális fesztiválokat még találunk itt-ott-amott, dicsőítés, vagy bármi szinten, de elhagyta a nép Istenét. S ennek következményei vannak, mert az a bizonyos uralom, az előbb-utóbb rajtunk lesz. Rajtunk van ennek a világnak az uralma. Isten népén ugyanúgy rajta van, mint annak idején a szíreken vagy bármelyik ellenségessé vált népen. Ugyanúgy rajtunk van a baj és mégis Isten azt mondja, hogy a ti gondolataitok nem az Én gondolatom. S ez figyelmeztető számomra és ez nem azt jelenti, hogy igen vagy nem, nem erről szól. Sokkal többről van ebben szó. Arról van szó, hogy amikor az ember megszületik, az első alapvető tulajdonsága: Isten ellen megy. Igen, a pici gyerek is úgy kezdi: akajom. Alig tud beszélni, de ez az első szava, akajom, nem kérem, meg megtanulom, akarom. S itt kezdődik, hogy az akaratnak van egy olyan gondolata, hogy én gondolok valamit, ami akaratommá válik, az elképzelt dolgom, amiből képeztem, és én ezt akarom, és meg is cselekszem. A bűnösség nem eleve született, hanem hajlam, mikor a gyerek is már elkezdi – mondjuk ki – istenellenes tevékenységét. Saját maga ellen tesz, mert a saját maga gondolatai által megy. Saját maga elképzel egy képet, az gömbölyű, abba bele kell rúgni, vagy nem tudom, mit csinál, mert az úgy jó neki vagy a szájához kell venni, mert… és képzetei születnek. S ha nem tanítanánk, nagyon korán meg is halna, mert olyan dolgokat csinálna, ami minden renddel és törvénnyel, akár biológiai, bármilyen törvénnyel szembe menne. Ha nem lennénk ott egy kisgyereknél, meghalna, és később is, ha nem lennénk mellette, nem vigyáznánk, szintén meghalna, olyan törvénytelenségeket okozna a saját gondolatai által. S a saját gondolatok pontosan ebből az önzésből adódnak, amelyik a kisgyereknél is ott van. S Izráelnél is az a kis puffadt arcú, gömbölyded kis Izráel, aki jól volt, Istentől megáldva tényleg jólétben volt, elkényelmesedett, önző lett, kevély lett és minden, minden, minden. Mert a saját gondolata az volt, hogy de jó, hát én milyen ügyes vagyok, hát én milyen nagy vagyok. Ha őszintén belenézünk a mi életünkbe, ha nem figyelünk oda, nagyon sokszor, különösen, amikor már jobban vagyunk, amikor már egzisztenciálisan, vagy bármilyen szinten jó dolgunkban vagyunk, akkor első dolog, hogy mindjárt magunknak emelünk trónusokat, mindjárt magunknak emelünk sikeres diadalíveket, mert ugye mi milyen sikeresek vagyunk. Hát magamnak köszönhetem az egzisztenciámat, hát én csináltam a nagy sikereket, hát ilyen vagyok és az istentelenség, az istenellenesség bennünk van. A nagy sikereinket igenis megnézhetjük, mennyi kitűzőt raktunk fel magunkra, mennyi jelvényt, meg oklevelet, meg nem tudom micsodát. S ennek arányában hányszor mondtuk, hogy köszönöm Istenem, hogy van egészségem, hogy megáldottál anyagiakban, hogy egyáltalán tudok menni, van hangom, van minden, ami kell az életemhez. Ez mind a mi sikerünk. S mi így gondoljuk, és ha mi így gondoljuk, akkor Isten ellen gondolkodunk. Valóban mennyiszer van az, akár a saját életemből így önthetném a témákat és a helyzeteket is, a megtörtént dolgokat. Felsorolhatnám, hányszor volt az, hogy én így gondolom és úgy hívőként mondtam: Istenem, ugye te is így gondolod? Valahogy egy kicsit elvesztettem az első és a második helynek a történetét, hogy Ki a nagyobb, és Kinek van akarata és gondolata rólam. Sokszor volt az, hogy én akarom: ugye Te is úgy látod, Istenem? Igazából, ha visszagondolok, és nagyon őszinte vagyok, a kérdést én feltettem még olykor, de a választ én nem vártam meg. Nagyon sokszor. Ennek köszönhető az, hogy milyen házasságot kötöttem, én akartam, tragédia lett belőle. Én akartam, jót akartam. Nem akarom sokszor ismételni: feleséget, családot stb. stb. egy viszonylagosan züllött életmód után jót akartam, csak elfelejtettem megkérdezni Istent: pont azt a nőt szánta nekem feleségül? Beleléptem olyan csapdába, ami egy életen keresztül majdnem végig kísért, évekig, évtizedekig. Tényleg oda tudunk-e Isten elé állni? Istenem, rendben van, szükségem van erre, meg erre, de amihez nyúlok, az Tőled van? Akár egy házassághoz a társ: Tőled van? S kérem a választ, mert nem akarok bajba kerülni. Nagyon szép, nagyon jó, és természetes vágyaimmal, Isten szerinti vágyaimmal valahogy klappol is a dolog, hogy kell ez, kell az, kell amaz, de nem kérdezzük meg azt: és ő kell, őt adtad, azt adtad, annyit adtál? Nem kérdezzük meg Istent, hanem pecséteket kérünk! Nem is akartam mondani, hogy milyen állapotban lévő emberke, aki rohan, hogy kérek egy pecsétet, egy igazolást önmagamra. Isten igazolja, hogy én vagyok az isten... Az Én gondolatom nem a ti gondolataitok! S az Én gondolataim – és ezt nagyon meg kellene tanulni, ami ebben a bibliai versben van – sokkal fölötte van annál, ami itt a Földön történik! Magasabban van, az egekben! Ez pedig iránymutató, Isten gondolata. Nem arról szól Isten gondolata, hogy neked itt, most, ebben a 120 esztendőnkben, amit úgy szeretnénk megélni, minden sikeres, jó, szép, sorolhatnám, milyen vágyaink vannak, abban úgy gondolod, Isten neked adott mindent. Nem, Isten mást gondolt! Neked akarja adni az Örököt, a Végtelent, azt, amit úgy hívnak, hogy vissza az Édenkertbe, vissza a teremtettségi állapotba. Istennek ez a gondolata! Nekem az a gondolatom, hogy holnap tele legyen a pénztárcám, a bankszámlám, most már azt kell mondani lassan, csak tele legyen a konyhám, a gyomrom, meg mindenem, jó csaj legyen a balomon, jobbomon – kinek, hogy tetszik. A katona az a balján viszi, mert tudja, hogy tisztelegni tud. Tudom, megtanultam, olyat is használtam, ilyen módokat is. Igazából tényleg ez a kérdés: átadtuk mi a gondolatunkat, hogy egy örökérvényű gondolatra – úgymond – lecseréljük? Alá tudjuk-e rendelni a mi földi gondolatainkat, hogy itt élünk a Földön, de mi a következő lépés? Istennek mi a gondolata, ha én meghalok, – ezt olyan hétköznapiasan mondtam – mi van akkor, ha én meghalok? Mi Isten gondolata? Tudnom kell és tudom! S a választott népnek szól Isten, hogy az Én gondolatom nem a ti gondolatotok. Ti azt hiszitek, hogy minden szép, minden jó, milyen sikeresek vagytok és egyebek. Nekem nem ez a gondolatom, nekem nem az a célom, hogy legyen egy világ Ura, ami Izráelé és mindenben sikeres arannyal kitömött Izráel. Nekem más tervem van! S ha ezt lebontom a saját életünkre, tényleg, nekünk az a lényeges, hogy mennyi van a bankszámlán, milyen autóban ülök és milyen kastélyból cipelem ki az agyondekorált feleségemet? Ez? Ez nem Isten gondolata! Isten sok mindent megad, ami jó, és ami kell, és ami személyre szabott. Ezt kérhetem és meg fogja adni. De valóban össze tudjuk valahogy hangolni, szinkronizálni és nem szinkretizálni gondolatunkat Isten gondolatával? Amíg itt vagyunk, ez X év, kinek mennyi adatott, vagy ki mennyit dorbézolt és pocsékolt el belőle, még ez is benne van a szabad akarat területében. Ennyi. De mi van utána? S még odáig is mehetek, hogy mi lesz utána, ha valamelyikünk meghal, a férjemmel vagy a feleségemmel. Mi lesz utána? Jó, férjhez megy vagy megnősül. Nem. Mi lesz utána? Hol van az Örök és a Végtelen kérdése a térből és időből való kimenés közösen? Gondoltunk erre, hogy egy házasság az Örök és Végtelen? Mert mi arra gondolunk, hogy amíg jó, addig jó, amíg lehet használni így, úgy, amúgy, addig jó, azután lecseréljük, mint az ócska autót, lejárt a szavatossága, nem kap új vizsgát és mehet. Nem. Isten az Örökben gondolkodik! Ha te valakinek most megfogod a kezét és azt mondod, hogy mi ketten egyek leszünk, az elválaszthatatlan, ha Isten szerinti és ha Istentől van. Nincs csere, Istentől valónál nincs csere! Ott Végtelenségben együtt leszünk. Gondoltunk a mi gondolatunk ellenében arra, hogy Isten hogyan gondolja a mi gondolatunkat? A ti gondolatotok nem az Enyém, de ez nem azt jelenti, hogy Isten leírt, és azt mondja, ennyi, hanem azt mondta: egyeztess már Velem! Kérdezzél már, és minden esetben kérdezzél. Minden esetben, bármihez nyúlsz, az enyém? Mennyi az enyém? Meddig, a léptékeket, mértékeket Isten nekünk a Földön megszabta, kijelölte, még az éveket is, ismerjük a Bibliából, ennyi vagy annyi, vagy még meg vagy áldva valamennyi többel, mert szükség van rád a Földön. De tényleg tudom-e mit szabott, adott nekem Isten? S ezért legyek hálás és ne azt mondjam, jaj, de jó, én vigyáztam az egészségemre, egy csomó vitamint bezabáltam, ettem és én győztem. Örülj neki, hogy Isten adott vitamint, és Ő az, Aki ellátott mindennel! Te nem győztél, te csak egy versenyző vagy. Tudod? Versenyzel sokszor idővel, térrel, határokkal, de versenyezhetsz úgyis, hogy kaptál hozzá mindent, hogy a célig eljussál. S ez egy örök cél! Mert mi a célt úgy nézzük, hogy hát majd felnő a gyerek, meg nyugdíjba megyek, meg elvisznek a temetőbe. Valahogy ezek a céljaink le vannak szakaszolva. Nem. Istennek egészen más céljai vannak, egészen más gondolatai vannak! S amikor ezt a próféciát, ezt az intést és egyben kegyelmi javaslatot és áldást közli Ézsaiáson keresztül a választott népnek Isten, azért ott van, hogy az Ő Igéje olyan, mint az eső, ami lehull és gyümölcsöt terem. Érdekes, az eső terem gyümölcsöt? Dehogyis. Az eső, Isten Igéje az, ami elindít benned, bennünk valami életet, aminek gyümölcsei lesznek! Igen, és nem tér vissza gyümölcstelenül, nem tér vissza. Isten Igéje nem tér vissza. Ha Istennek van egy akarata terólad, akkor annak lesz egy következménye, hogy Isten előtt megjelensz hálaadással, hogy köszönöm Istenem: a Te akaratod beteljesülése az a gyümölcs, amit most én így Eléd teszek, mert minden ember számára a hálaadásnak alapvetőnek kellene lenni. Sokan azt mondják, hogy majd kimondok valamit a Biblia szerint, ez van, és az meg fog történni, és az Ige működni fog. Ne csináljunk karizmatikus varázslást, ez így nem működik! Működhet, de az nagyon rosszul, ártalmas számunkra. Ha Isten Igéje megszólít, az adjon életet a benned lévő Magnak. Adjon életet annak, amit neked akar Isten, hogy gyümölcsöző legyen az életedben. Isten Igéjének kell kinyitni benned minden talentumot, mindent, ami életre kell, hogy keljen. Az lehet szolgálattól kezdve bármi. Mindent, mert annak kell visszamenni, annak a gyümölcsének. Isten a választott népnek ilyen képekben mondta el az Ő kegyelmi ajánlatát. Én adok neked Igét, hogy vissza tudd adni Nekem a gyümölcsöt. Én adok neked olyan gondolatot, ami nem 10 évre, 5 évre, bármennyire szól, hanem Örökre. Mert ez az egyedüli út arra, hogy ebből a bűnös állapotból kijöjjünk. S ott lehet előttünk a példája Izráel népének: ezt nem hallotta meg a nép. Nemsokára fogság, nemsokára Babilon. S úgy gondolom, és nem manipulálok senkit érzelmileg, amikor Isten szól, egy kicsit szállj le a magasról, ne magad istenítsd. Ne dicsérd, hogy milyen okos fejed van, gondoltam valami jóra és megcsináltam, én vagyok a kóser, a tuti, minden. Állj meg és minden egyes gondolatodat tedd oda vizsgálatra Isten elé. Tedd oda, mert akkor tudsz csak megmaradni. Amikor Izráel népe elhízott, Jesurun kirúgott mondja egy másik prófécia, amikor tényleg elhájasodott, amikor tényleg a jólét volt rajta, akkor került az alá az ítélet alá, amit akkor Isten elrendelt, hogy odaadlak másoknak. Ma ez nem úgy működik, hogy Isten ítél, mint a választott népet, most az ítélet és minden következmény, a mi saját akaratunkból van. Ha én magamat istenítem, vagy Isten helyett más istent helyezek magam fölé, akkor Isten azt mondja: jó, te akartad, én nem szólok bele. Minden, de minden fogságunkért, minden Babilonunkért, minden tragédiánkért, mindenért saját magunk vagyunk felelősök. Nem Isten tett téged azzá, aki vagy. Nem Isten tett téged istenné, hanem az, hogy isten lettél, elvesztetted Istennel a kapcsolatodat. Elvesztetted azt a gondolatot, ami az Örökre vezet el és a hétköznapokra, a tőzsdére vagy bárhova visz el téged. Igen, mert nézed az árfolyamokat, a profitszerzést, nézed a jó nőket, a rossz nőket, mindent nézel és a mulandóra tekintesz. Mindig, mindig jobbat, többet, újabbat, mondhatnám az olimpiának a jelszavait. A magad kis olimpiáját éled, amiben igazából nincs győztes, abban csak harc van, meg valamilyen plecsni. Ne játsszuk ezt az olimpiát. Maradjunk az, aki Isten gondolatában, akaratában vagyunk. Szabad a lehetőség, és Istennek a legnagyobb ígérete, ami ebben az Ézsaiási részben benne van: Nálam bőséges a kegyelem! Nem tudsz olyan hülye lenni, hogy Isten meg ne bocsásson! Bocsánat, hogy ilyen szót kell mondanom, de így érthető, ugye? Mert valahogy, amikor az ember önmagában bízik, akkor pontosan az, mert ha belegondolok, akkor nem vagyok én akkora, mert mindig van nálam nagyobb, meg kivitelezhetőbb, meg erősebb, és minden. Úgy gondolom, hogy őszintének kellene lenni, és amikor nagyon el vagyunk telve önmagunktól, akkor van a nagy veszély. Akkor van, és én hálát adok Istennek, hogy ilyen nagy veszélynél akár Ézsaiás szavával is kell szólni: állj meg, térj meg, térj vissza, mert baj van, túlléptél magadon. Térj vissza, és így válik a Ros Hásáná, az új év előtt örömhírré: vissza lehet lépni, mert van kegyelem! Bőséges kegyelem és számunkra ez az áldás. S ez az örömhír, az az örömhír, ami most új év előtt a zsinagógákban elhangzik, és bárcsak ott is megértenék.
AZ OLDALAINKON SZEREPLŐ ÍRÁSOK SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLNAK, ÍGY AZOK BÁRMILYEN JELLEGŰ TERJESZTÉSE ÉS PUBLIKÁLÁSA KIZÁRÓLAG ELŐZETES BELEEGYEZÉSSEL TÖRTÉNHET! |